ORCZY Lőrinc, br. (Tarnaörs, 1718. augusztus 9. - Pest, 1789. július 28.): költő, főispán és tábornok. Iskoláit Pesten, Nyitrán, Gyöngyösön, Budán végezte. 1743-tól a gr. Grassalkovich-féle önkéntes huszárok kapitányaként részt vett az örökösödési, majd a hétéves háborúban. 1756-tól a jászkun és hajdú kerületek lovasezredének parancsnoka, 1759-től generális volt. 1763-ban kilépett a hadseregből. 1764-től Abaúj vm. adminisztrátora, 1767-től főispánja. 1774-ben kinevezték királyi biztosnak a folyamszabályozó bizottság élére. 1782-ben, miután terveit nem tudta megvalósítani, lemondott. Érdemei jutalmául a Szent István lovagrend tagja lett, s kitüntették a rend középkeresztjével. 1784-ben lemondott főispáni hivataláról. Orczy Lőrinc korának megbecsült, nagy tekintélyű alakja volt. Bessenyei György 1771-ben episztolával fordult hozzá. Ő lett volna a Hazafiúi Magyar Társaság elnöke. Levelezett vele Kazinczy és Batsányi; ez utóbbi Orczy Lőrinc egyik fiának nevelője is volt. Baróti Szabó 1789-ben neki ajánlotta verseit. Művei sokáig kéziratban terjedtek, kötetben csak Révai Miklós adta ki, a költő nevének feltüntetése nélkül. Költészete egyesíti a morálfilozófia hagyományos 18. századi értékeit és az ezt lassan felbomlasztó felvilágosodás kori kritikát. (deákos triász)

Művek
Költeményes holmi egy nagyságos elmétől, kiad. RÉVAI Miklós, Pozsony, 1787;
Két nagyságos elmének költeményes szüleményei, kiad. RÉVAI Miklós, Pozsony, 1789 (Barcsay Ábrahám verseivel).