ORBÁN Ottó (Budapest, 1936. május 20. - Budapest, 2002. május 26.): költő, esszéista, műfordító. Kisgyermekként veszíti el édesapját a II. világháború legvégén. 1945 után félárvaként a Sztehló Gábor vezette intézetben nevelkedik. Érettségi vizsgát 1954-ben tesz, majd többszöri próbálkozást követően 1956-ban veszik fel az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar–könyvtár szakára. Betegsége miatt csak három szemesztert végez el, 1958-ban kórházba kerül, s később már nem folytatja tanulmányait, diplomát nem szerez. Ettől kezdve szabadfoglalkozású író. 1981 és 1991 között a Kortárs irodalmi folyóirat rovatvezetője, 1991-től 1998-ig főmunkatársa. 1998-tól az Élet és Irodalom munkatársa. Első tanulmányútján Indiában jár 1968-ban, 1976-ban pedig az International Writing Program (Iowa) keretében az Amerikai Egyesült Államokban. 1987-ben a St. Paul-i Hamline Egyetem, valamint a Minnesotai Egyetem (Minneapolis) meghívott tanára. Már egészen fiatalon, diákkorában kezd verseket írni, hamarosan „csodagyerekként” tartják számon. Első kötete huszonnégy éves korában jelenik meg. Hatvanas évekbeli verseire jellemző az erős, közvetlen érzelmi telítettség, mely elsősorban a háborús élményekből táplálkozik, poétikailag pedig a metaforahalmozásban, a strukturális metafora alkalmazásában nyilvánul meg. A hetvenes évek második felétől költészetében egyre nagyobb teret kap a versbeszédben az irónia. Lírája a magyar és a világirodalom legkülönfélébb alkotóinak hatását hasonítja magához, József Attilától Allen Ginsbergig. Verseiben egyaránt megtalálhatók a hagyományos, a modern és a posztmodern beszédmódok szemléleti-poétikai elemei. Műfordítói tevékenysége kivételesen széles körű, fő területei az angol–amerikai és a spanyol nyelvű költészet, de az ókortól a jelenkorig a legváltozatosabb nyelvekből fordított. Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének (1962), a Magyar P. E. N. Clubnak (1964; ugyanitt 1989-től alelnök), a MÚOSZ-nak (1982) és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának (1993).
2002. május 26-án, hatvanhat éves korában hunyt el.

Művek
Fekete ünnep, versek, 1960;
A teremtés napja, versek, 1963;
Búcsú Bethlehemtől, versek, 1967;
A föltámadás elmarad, 1971;
Ablak a földre, útleírás, 1972, 19892;
Aranygyapjú, versfordítások, 1972;
Emberáldozat, versek, 1973;
Katipatika, gyermekversek, 1973;
Szegénynek lenni, versek, 1974;
Távlat a történethez, versek, 1976;
Eszterlánc, gyermekversek, 1977;
A világ teremtése és egyéb badarságok, szatirikus versek, 1977;
A visszacsavart láng, esszék, 1979;
Honnan jön a költő?, esszék, 1980;
Az alvó vulkán, versek, 1981;
Helyzetünk az óceánon, versek, 1984;
Szép nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek, versek, 1984;
A mesterségről, versek, 1984;
Mese a csodálatos nyárról, gyermekversek, 1984;
Összegyűjtött versek, 1986;
A fényes cáfolat, versek, 1987;
A kozmikus gavallér, versek, 1990;
Egyik oldaláról a másikra fordul, él, versek, 1992;
A keljföljancsi jegyese, versek, 1982;
A költészet hatalma, Versek a mindenségről és a mesterségről, 1994;
Cédula a romokon, esszék, tanulmány, 1994;
Kocsmában méláz a vén kalóz, versek, 1995;
Hallod-e, te sötét árnyék, versek, 1996;
Válogatott versek, 1998;
Hatvan év alatt a föld körül, Összegyűjtött versfordítások, 1–3, 1998.