LATÁK István (Ada, 1910. szeptember 22. - Újvidék, 1970. január 3.): költő, író. Szabadkán kezdett középiskoláit félbehagyva városi tisztviselő lett. Elbocsátása után volt könyvügynök, földmunkás, házaló borbély, szerkesztőségi adminisztrátor, korrektor, majd több lap munkatársa, szerkesztője. A 2. vh. alatt ismét tisztviselő, utána a Szabad Vajdaság, majd a Magyar Szó munkatársa (1945, 1946–47, 1960–70) és a Szabadkai Népszínház igazgató-dramaturgja (1945–46), dramaturgja (1947–60). 1963-ban magyartanári képesítést szerzett. 1945 előtt írásait gyakran álnéven (Csúzdi Viktor, Fehér Vince, Vigyázó István) közölte. – Kezdetben versei (Kolduslázak, Szabadka, 1928) és novellái (Düh, Szabadka, 1929) is expresszionista kiáltások, amelyek a világ embertelenségére akarják felhívni a figyelmet. A 30-as évek közepétől a lázadás hangját a proletárlét és nyomor szociografikus bemutatása váltotta fel. A háborút követő néhány év termése az „új élet felé” vezető utat dicsérte. Az 50-es évektől a kiábrándultság jelentkezett költészetében. Pályáját mintegy jelképesen lezárta verseinek válogatása (Földi bodza, 1927–1967, Újvidék, 1967), utána könyvben csak gyermekversei (évekig a Magyar Szó gyermekrovatának a szerkesztője volt) és posztumusz lírai emlékezései jelentek meg. Szerbből fordított.( délvidék )

Művek
A kültelek, versek, Szabadka, 1937;
Egy élet árad, versek, Szabadka, 1939;
Viharos idők vetése, versek, Szabadka, 1948;
Nyugtalan álmok, versek, Újvidék, 1952;
Csillagidőben földi évek, versek, Újvidék, 1960;
Májusi szellőben, gyermekversek, Újvidék, 1969.