FEHÉR Ferenc (Nagyfény, 1928. augusztus 3. – Újvidék, 1989. július 31.): költő, író, műfordító. 1949-ben a szabadkai gimnáziumban érettségizett; a szabadkai tanárképző főiskolán tanult. 1949 őszétől az Ifjúság Szava irodalmi szerkesztője, 1949-től 1958-ig a Híd c. folyóirat társszerkesztője. 1953-tól az Újvidéki Rádió, 1959-től 1988-ig, nyugdíjbavonulásáig, a Magyar Szó munkatársa. Főbb díjai: Híd-díj (1966), Jovan Jovanović Zmaj-díj (1972), Bazsalikom-díj (1975), Szenteleky-díj (1985). – Költészetét származása meghatározta: a föltörekvő szegény parasztfiú azt a népi világot hozta magával, amelyből kitörni kívánt, de érzelmileg képtelen volt elszakadni tőle. Árulónak érezte magát az otthonmaradottakkal szemben. Ez az örökös lelki tépelődés, állandó számvetésekre késztette. Ilyen a Jobbágyok unokái (1951) c. verses önéletrajza, első kötetének (Újvidék, 1953) címadó verse is. Később elszaporodtak önértelmező-önfaggató kulcsversei. Ilyen az Elhagyott eperfák c. (1957) újabb lírai önéletrajza, amely első változatában verssorokkal tűzdelt próza, majd évtizedekkel később Fehér Ferenc óriás lélegzetű elégiává gyúrta át. 1962-ben újra verses önéletrajzzal, A fák c. elégikus verssel jelentkezett. 1958-ban indította az ódák sorát is (Nyelv és varázs , LevélFelhők,, Magyarázó vers, Ars poetica stb.). Szonettjeiben arc- és sorsképek, vallomások és életképek egész sorát rajzolta meg tényszerű „fényképecskékben” (Akác és márvány, Örökség, Esővárók, Lakodalmi fénykép, Régi csoportkép, Vasárnap délután stb.). Lírájának csúcsait képviselik az Útitársak, A városháza boltívei alatt, Harc, Bácskai bordal, Tisza-parti vallomások. Agyag (1972) c. költeménye nagy szintézis. Verstani újítása a szabad forma, amely képversként szerveződik, a szitakötő mását bontja ki, és alakjában is jelképezi Fehér Ferenc mindent átfogni vágyó szándékát.( délvidék ) 

Művek
Álom a dűlőutak szélén, versek, Újvidék, 1956;
A kis tanító, verses képeskönyv, Újvidék, 1957;
Övig a földbe ásva, versek, Újvidék, 1959;
Szinek és szavak, versek, Újvidék, 1960;
Az én nyuszim, gyermekversek, Újvidék, 1961;
Csengő sorok, gyermekvers-válogatás, szerk., Újvidék, 1961;
Bízó szerelemmel, versek, Újvidék, 1962;
Esővárók, versek, Újvidék, 1964;
Delelő, vál. versek, Újvidék, 1966;
Szeptemberi útravaló, gyermekversek, Újvidék, 1968;
Egy kiskirály kunyhójából, versek, Újvidék, 1972;
Vasfű, versek, Újvidék, 1973;
Madarak folyója. 30 év verseiből, Újvidék–Bp., 1978;
Szívemben nyugvó tengerek, vál. versek, Újvidék, 1978;
CSÉPE Imre, Idők lombhullása, Válogatott írások, szerk., Újvidék, 1982;
Akác és márvány, vál. versek, Bp.–Újvidék, 1989;