"Lakjátok meg a hazát, mert ellakják előletek!"              Ratkó József

Válaszolni akarok ezekre a kérdésekre, mert egy ember, ha nem büszkélkedhet életének első negyedszázada után elsőszülöttével, megszakítja azt az időfolyamot, amellyel Isten ajándékozta meg, hogy megérthesse a múltat és a művelődést. A Jelent, amely a munka és a Jövőt, ahol a Remény ígéri a megváltást. A régi emberek között élt apánk apja és kortársai, akik apáik figyelmeztetése ellenére, vagy épp azért lettek éppen olyanok, mint lettek olyanná, amilyenné. 

A történelem, e kérlelhetetlen Jegyző, minden tettünket tanulságossá kívánja ábrázolni és még ma is ezen munkálkodva figyel bennünket, hogy gyermekeink gyermekeinek elmondhassunk mindent életünkről. Csak hibákkal és jó tettekkel lehet büntetve és büntetlenül élni és halni ez útvesztőben, amellyel mindannyiunkat megajándékozott az Úr. Az időt nem sajnálom, amit szuveneritásom fenntartására fordítottam, mert ez volt fő célja életemnek egy olyan kultúrmaszatban, amikor szellemi frissességünkre a szocialista kultúra vállalkozott. 

"Egyáltalán csináltam én valamit?" A választ erre a kérdésre keresem. Talán a mássá, érdekesebbé, igazságosabbá szavakkal kellene válaszolni, mert egy életműről van szó, vagy valami ilyesmiről. Hosszú éveken át mi volt fő tevékenységem? A mai magyar líra felfedezése, megismertetése, némaságom felszámolása? Talán mind a három? Ha ez így volt, akkor így lett volna jó és így volt helyes. 

Az alaphelyzet

Ebben a néhány évtizedben láttam a Kárpát-medencét, hazánkat. Naplóimat, feljegyzéseimet, emlékezetemet jegyzetelgetve településeink, városképeink a 100-150 évvel ezelőtti állapotoknak átváltozásai. 

Tézis

Az erdővidéki, síkföldi utak mentén a népek egy kicsit mások, mint a vizek partján élők. Minden bizonnyal a víz közelsége, az elemmel való együttélés egészen más viselkedésű embert alakított ki. A hegyek, völgyek, erdők és a mezők, puszták népei, amikorra  elkeveredtek a folyópartok lakóival, megváltoztak.  Vízparti magatartással vegyült viselkedésük. Hegyek, kanyargó völgyek, igazodó és a mezők kimért útjai keresztezik a folyók sekély medreit, ahol gázló, később híd, vagy komp köti össze a partokat. Az itt élő emberek több hírt kaptak,  jobb kereskedést vittek, más vidéken nemigen gyakorolt mesterségeket folytattak. A vizek országútján járók és a parton élők a víz miatt megtanultak úszni,  korcsolyázni, gátat építeni, ártéri fokokkal vizet fogni, öntözni és halászni.  Vásár is többször volt a hidak körül. Ezért a fogadósok és a pénzváltók is másként intézték mindennapjaikat. A forgalom miatt a rendre is többen vigyáztak. Emiatt kaszárnyába gyűltek a fegyveresek. A házak ablakait zárható fedéllel szerelték fel a félreeső utcákban. A kapuk magasak és vastagok, erősen álltak volna minden erőszakot.  Az emeletes ház is hamarabb épült errefelé. Sok volt az idegen, mindennapi volt a másbeszédű látogató. Megszokott lett a sokféleség. Templomok épültek, hozzá papi házak és iskolák. A végzett, tanult embereknek hivatal, újabb iskola és kávéház és teátrum.  Szóval a művelődés fészkei  lettek a hidak vidékei. Ez tézise településszemléletemnek. 

Antitézis 

A Kelet-európaisággá züllesztés, ahol janicsárképzés folyt. Ahol gettótelepeket létesítettek. Ahol a család kötelékeit felbontották. Ahol nemzeti kultúrától idegen ideológiák szabályai szerint szerveződött félművelt hatalmi elit felügyelte az ateizmussal dresszírozott állampolgárok sokaságát. 

Mikor és mire volt időm az ilyen világban, és az idő számít-e akkor, amikor nincs munkaidő, nincs indulás és érkezés, csak feladat van. Csak a feladat van, amit magadnak találsz ki és tálalsz fel. Senki nem kérdez vissza, nincs munkalap, leltár és munkaterv, bérlista és prémium, sem ellenőr és elszámolás. Csak a mű és a közönség. Semmi és senki más. Egy terepasztal az ország és a könyvtár. Települések múltja és jelene, könyvespolcok betűrendje és szelleme. Ahol magunk teremtette átjárókon kalandoztuk és utazzuk még éveken át a Szabadság és Szeretet tereit. 

Szintézis 

A janicsárellenesség, a gettófelszámolás, közösségteremtés, a hatalmi elit leváltása, nemzeti kultúra és hagyomány átélése és a Szeretet parancsolatának hallgatólagos és önkéntes törvényesítése. 

Az alapállás

Jól tudom, hogy nem vagyok azonos azzal, aki e cselekvésformát elméleteivel körülhatárolta. Úgy élni, hogy  verset olvasni, dallamát keresni, visszhangzó ritmusán merengni. A szó és az írott kép összefüggéseit, láttató ízeit kóstolgatni. Formáját, sorait felborigatva visszakeresni az elképzelt első sort, a még meg-nem-írt látványt, kiindulási pontot. Idejét tudni: reggel, délben, este? Az időfolyondár, versteremtő időt tudni. Földrajzát a szavak kapcsolatának, a létnek völgyeit, hegyeit, mezőit, folyóit, tengereit és egy biztos ponttal megjelölni azt az anyanyelv térképén. Keresni a megtalálhatatlan igét, mi elfoszlott, mint felhő az égen, nem tudni hullott-e könny a mennyből. Áztatta-e zápor, mosta-e csendes eső a költő arcát. Egy-egy elképzelt kézirat áthúzott szavait, ragjait, cserélt jelzők összefirkált nyomait keresni. Igékre és főnevekre csupaszítani a verset s visszaöltöztetni ritmusa virágaiba. Sorvégeit az asztal lapjára ejteni. Rímek szirmait kóstolgatni. A világ virágzásának elmúlásán versekbe rejtőzni.