"Egy nemzet kultúráját nem az határozza meg, hogy ki az operaház igazgatója, hanem az, ki a falusi tanító"                      (Kodály Zoltán)

A gondolat versformává fejlődve évezredek tapasztalatait közvetíti és a költői nyelv metaforáival segíti a cselekvő embert. Tanítva irányítja a jobb élet felé, szellemi és fizikai önvédelemre serkenti.

Az Ószövetség kinyilatkoztatásai, az Evangélium szeretetparancsolata, a Rómából hozott latin nyelvű liturgia mellett a nép  megteremtette az anyanyelvű éneket is. Tartalmuk fohásszá emelkedett, védelmet adtak - templomon kívül, akár templom nélkül is - mindennapi énekké lettek. A könyvnyomtatás hazai hőskorában, Sylvester Jánostól Tótfalusi Kis Miklósig, a Biblia és az énekeskönyvek kiadásáig, terjesztéséig csak az emlékezetből idézett szövegek táplálták a lelket.

A templomépítés formai megoldásai  is a népcsoportok építészeti és díszítő formanyelvének gazdagságát bizonyítja, ami azt is jelenti, hogy a hagyományozódott közösségi ízlés a templomépítésben is megmutatkozott. A fennmaradt emlékek - védtelen paraszttemplomoktól az erődített, éléskamrának is használt bástyázott templomokig - az alkotó építők hagyománytiszteletéről adnak bizonyságot. Festett, írt, dalolt, épített emlékeink és a hagyományok egymást erősítik. A településeket azonban a "fejlesztő világízlés" immár félezer éve bomlasztja. A közösség, a család, az egyén - elsősorban lelki - elszegényedése miatt emlékeink, hagyományaink jórészt felbomlottak. Ám mégsem veszett el, csak csendben vár. Bizonyítható, hogy bármikor előhívható, gyakorolható még, ha már nem is tud életmóddá, szervező erővé fejlődni, hiszen a hagyományokra szerveződött társadalmak az úgynevezett fejlett társadalmak beavatkozása nyomán erodálódtak. Ezt kivédeni, ettől megszabadulni ma már nem lehet.

Mégis mit lehet tenni? 

Három választási lehetőségünk van. Az első: alkalmazkodni, egynyelvűvé lenni. A második: rombolva védekezni, és lényegében a pusztulásba rohanni. A harmadik: megszámlálni önmagunkat, felmutatni értékeinket, figyelni a hagyományokra - és alkotni. Vallom: a harmadik megoldás az egyetlen járható út. Ezt akartam, ezt akarom, ezt teszem hosszú évek óta. Házról házra, lélektől lélekig járok, hirdetve, amiben hiszek. 

A közösség erejét, védelmét keresem...

Ez az ami megvéd bennünket? Kétlem, ám mégis óv és értéket teremt. Ott találok szövetségest, segítséget, ahol nem is számítok rá, és néha ott találok lélekrontó szándékra, ahol bizalommal tárom fel lelkemet. Egyikünkre sincs ráírva miről, miként, mit gondolunk. Cselekedeteink régóta nem árulkodnak szándékainkról egyértelműen. Behálózott, körbefont mindent a rosszul alkalmazott, balul használt jószándék, a tudomány jó néhány, nem mindenben üdvös eredménye és számos téveszme.

A felülről szerveződött hatalmak reánk erőltetett törvényei, szigorított renddé erősödve akadályoztak és akadályoznak bennünket. Vizsgálódjunk tehát, elemezzük környezetünket - s kezdjük önmagunkkal. Mit tudunk s mi az, amit pótolni kell? Bátran tehetjük, hiszen évezredek tanúsága áll rendelkezésünkre.

Reménykedem, hogy segíti a kizökkent világ emberét a tanúság, hogy méltóbban élje, élhesse a jelent és lélekben megerősödjön.
"Minden lélek dicsérje az Urat." 150. zsoltár