Ez nem blog, inkább tallózás az elmúlt 40 év feljegyzései között. Ebből könyv lesz hamarosan, de nem bírom magamban tartani. Olvassátok, ismerjétek meg.
önírás 6. Énekeljünk!
                                    "Addig sem szakad az egyház!" 
                                                                  Szabó János


Van-e jó hatalom? Nincs. A jó hatalom észrevehetetlen, mint a szabadság. Láthatatlan, tapinthatatlan, íze, szaga nincs. A mindenkori hatalom hatásosan csoportosított bőbeszédűséggel fertőzi a világot. Magyarázkodással ravaszkodik. Becsapja a polgárt. Retorika és Manipuláció. A morál, mint beszédmód, émelyít. A morál nem a szavakkal. A cselekvéssel kezdődik és végződik. A hatalmon lévő ideológiák kedvezményezettjei, vagy kedvezményben, díjazásban részesülő művészei tehetnek-e arról, hogy megkülönböztetett figyelemben részesülnek?

A megélhetésért folytatott, közízlést kiszolgáló alkotó munka semmiképp nem művészet. Ez a tevékenység a manír. A művek háttérbe szorulnak s kortársaink a viselkedést tekintik mérvadónak. Gondolatainak, gondolatmenetének áttekinthető a rendszere, mert arról nyilatkozik, amit tud. Amit csak hiszünk, arról nem beszélünk! A világ nem ésszerű, az észnek kell lenni világszerűnek. 

A haladás? Az emberi társadalom nem fejlődik, nem fejlődhet, mert nem halmozódik. A vers lehet, hogy már egyedül is maga a fegyelem! 

Dalaim panasza azokhoz zeng, akik ellen szól, és nem azokhoz, akik miatt íródott. A válasz hallgatás. Válaszra várva, amely csak hallgatás lehet, mert a megszólított csak hallgatással válaszolhat, mert lelepleződik. Újra és újra mondom az éneket. Nem visszhangzik bennük, mert  életcsatornáikat önteltségük eltölti. Ezért nem változnak meg, ezért nem válaszolnak, mert elteltek az önmaguk teremtette mítoszokkal és kívülük zeng dalom. Ők az ideológiák lakájai és túszszedői. Fogolydemokrácia, ahol a helytartók a rabdemokraták. Úrrá lenni önmagunkon, hogy úrrá legyünk a történeten, mert a középfok elvesztette értelmét. 

Mit tettünk, hogy Isten reánk küldte ezt a siserehadat? 

Mindenttudással fedik igénytelenségük kultuszát. Mosollyal álcázzák fintorukat, amely a szegénység láttán torzul szájuk szögletére és szemük sarkába tolakodik. A zsebmetszők technikáját is másra bízzák, de a technodemokráciát már teremtik, alakítják, formálják és ahhoz sok pénz kell. Szépelegnek, törvényeket alkottatnak szerencsétlen pályatévesztettekkel, kik nemrég még magabiztosan hirdették az Eszme győzelmét. Fillérekkel fizetik ki e szolgákat, és velük vitetik el a balhét. 

Hetente törvények és rendeletek újraalkotásával biztosítják a jóhiszemű polgárt, hogy érte szavaz a Parlament. Amit ember törvénykezik, azt az ember bármikor módosíthatja, ha sokan buknak is bele. És bizony buknak és menekülnek. Ezek közül a megátalkodottabbak még válogatnak is eszközeikben. 

A jóra összeesküvők otthonaira a paragrafusok palackszellemét küldik, a törvényerejű rendeletek módosításainak módosításai képében. Már a Nap sem mer felkelni reggelente, nehogy gyanúba keveredjen a közrend elleni lázításért. 

Módot kell adni arra, hogy a konfliktusokat önállóan és értelmesen szabályozhassuk. Nincs szükségünk megadott és kritikátlanul elfogadott értékekre. Ha  a  tulajdon szétszórt és nincs tulajdonosi ellenőrzés, jönnek a menedzserek és  ellenőriznek. A tulajdonviszony átláthatatlanná válik. A tulajdonjog határtalan. A menedzser szabadon uralkodik és osztályuralomra tör. 

Tehát osztályuralomra és nem a magántulajdonra, mert csak ellenőrizni akar, természetesen magas fizetségért. Van ám azért nekik is tulajdonjoguk, valahol a Galaktikában, de soha nem ott, ahol fizetésükért dolgoznak. Nagyon vigyáznak a pénzközpontú ideológiák idején, hogy ne a cégvezető képviselje a vezetetteket, hanem ő, a pénzügyi menedzser. Kik ezek? Hát a bankigazgatók, beruházási alapok igazgatói, pénzügyminisztériumi szakértők, nemzetközi pénzügyi tanácsadók, akiknek "kulturális tőkéje" a monetarizmus tudása, amelyet nagy hatalommal, magas fizetésért gyakorolnak. A monetarizmus olyan hatékony ellenőrző rendszer, amely nem tűri sorai között a tulajdonos polgárságot, mert hatalmával diszkreditálja azt a tulajdont, amelyért évszázadokat áldozott a polgárság. 

Egyenlőre úgy tűnik még egy ideig fennmaradnak és itt maradnak, mert újratermelik önmagukat, mint a giliszta, mely kettévágva "párt" alkot. 

A managerizmus a kapitalizmus egyik formája. Ez a manager kapitalizmus. Önmagát jótékonynak tünteti fel, mert hagyja hadd menjen minden a maga útján. Fő célpontjuk már régen nem Te vagy és nem is a tulajdon, hanem az Ellenőrzés. Előbb  hazádat csonkították, aztán történelmed. A földet is elvették, a könyvespolcot, a padlást és még a templomokat is kiseperték, hogy üres zsebbel és kíváncsi tekintettel és otthontalanul és kifosztva állj a munkaközvetítő asztala előtt, hogy megtudd milyen jövő vár rád az infósztrádán, amelynek még az üzemeltetési költségét is kifizetné, csak neki szolgálj.

A dalszövegeket nem lehet manipulálni, mint a fogalmakat. A közösségben a szöveges dallam átélt élmények hatására jön létre. "Terjedési sebessége" a közösen átélt élmények függvénye. Átalakulásai, módosult változatai a tájbeli, lelki, szellemi különbözőségében kereshetők, találhatók meg. Véglegesnek hitt változatait a tárgyi kultúrát előnyben részesítő szellemi ember rögzíti, tárgyiasítja. 

A közösségi ének megszüntével - mert tárgyiasult - már nem beszélhetünk közösségi énekről? Rögzített változataival felidézhető az átélt események szereplőinek tárgyi, lelki, szellemi világa. Tájban, közösségben élő ember leírt ritmikus, tagolt, versszerű élményeit (lelki, szellemi, tárgyi emlékeit) az olvasó-, hallgatóközönség befogadja. 

A versben megfogalmazott tárgyszerű emléket tájról, közösségről a lelki, szellemi belső, egyéni beszédmóddal és kifejező képességgel megáldott alkotó ember üzenetét, ítéletét, véleményét elmondja. A kész alkotás változatlan formában terjed, időtlen. 

Az átélt, megírt élmény mindmegannyi feldolgozásban új képzetet teremt a befogadóban. Az új képzetek alakítják a versben megfogalmazott emléket újabb és újabb verssé. A valóság és a képzelet kétirányú mozgásban van; az alkotó és a befogadó közös művéről beszélünk. A befogadó is alkotó, ha lelki, szellemi világában, a valóság külső hatására a ritmikus és tagolt alkotást (a verset) újjáteremtve adja tovább. 

A tárgyiasult valóságszeletet mindenkor felmutató újraalkotó - versmondó, zeneszerző, előadóművész - a közösségi alkotók, népművészek közé sorolhatók. Ezek rögzített, tárgyként használt hang- és képfelvételei megszüntetik, más szintre helyezik az újragondolt alkotást. 

A hősökben kevésbé fontos, hogy ők mik, mint az, hogy általuk mi mik maradhatunk. A mű szemlélője, olvasója, hallgatója mindig középpontban marad. Győztes, ha győztes a főhős. Ha ő a vesztes és ha minden másban együtt érez a befogadó, a hős a műben veszít, vagy másra emeli fel a történet alkotója.
 

vissza folytatom....