de nem bírom magamban tartani. Olvassátok, ismerjétek meg.
Dalaimat
az otthonról és a hazáról írtam.
Volt,
aki meghallgatta és megjegyezte.
Aki
megjegyezte megszerette.
Aki
megszerette terjesztette.
Az
ember szabadságáról és Isten szeretetéről énekelek.
A
kultúra egy nép életjele.
Ne
legyen a magyar kultúra nélkül.
A
kultúra ne legyen magyar nélkül.
Én
az vagyok, aki jön, megy, zajong, szeret és tiltakozik, zokog és nevet,
de vigasztal, talán felháborodik és javasol, vagy hallgat... Életem első
ötven évében alakult ki az én olvasási szokásom. Ma már nem olvasok el
mindent, ami elém kerül. Vannak állandósult szerzőim, akiknek könyveit
szívesen veszem elő újra és újra. Mintha meglátogatnék egy-egy régi ismerőst.
Böll, Hrabal, Bíbó, Hamvas, Ady, Karácsony Sándor, Ratkó József, Sziveri
János és minden kortárs költő, aki érvénytelennek tekinti az összes disznóságot,
amit az ember, és az emberiség ellen elkövettek. Egyre szűkebb a könyvtáram.
A szűk rossz jelző, inkább egyre kevesebb szerző kötete foglalja könyvespolcomat.
Maradok az élőbeszéd és a hallgatás váltakozó lét-nemlét párbeszédében.
>>> tovább >>>
Az irodalomoktatás nem nélkülözheti a támogató segítséget. A segítség az előadóművészek újraértelmező képességétől várható. Ők az alkotások újabb rétegeit mutatják be. A zeneszerző, az énekes, a színész, a versmondó más és más nézőpontból értelmezik a műveket. Ezek hatása, felhívó ereje, indulati töltése újabb és újabb rétegeit nyitják fel a költői műveknek.
>>> tovább >>>
Idézet (kkiss_hu@yahoo.co.uk):>>> tovább >>>
Kedves Józsi!
Így kezdem, mert negyven egynéhány évvel ezelőtt nagyon kedveltelek.
Szerettem őszinte, előremutató, kritizáló dalaidat.
Régi magyar irodalomról, fejlődéstörténetéről biztos, alapvető tudásunk nincs. A régi irodalom elsajátítása érdekében érdemes a hagyományok irodalmából, a balladakincs megismerésével foglalkozni. A tájegységek, tájnyelv irodalma a népdal és népmese, szólásmondások formanyelve segít megismerni a szépirodalom előzményeit.
>>> tovább >>>
Nagyon szeretném a magyar költészet elmúlt 500 évéből idézni azokat a költőket, akik versei megráztak,életben tartották hazaszeretetem. Érzelmeim nem hagyták elfakulni és szókincsem gyarapították, kifejezőkészségem erősítették. A XIX. század második felére fokozatosan "leszoknak" a költők a zene és a versszöveg szoros együttműködéséről. A beszélt szöveg, a ritmus, a rím és nem utolsósorban a központozás, azaz az írásjelek használata kezdi elfoglalni a muzsika helyét. Természetes, hogy a költészet harmóniájának továbbra is elengedhetetlen feltétele az írásmű muzikalitása, de már nem az alkotás feltétele.
>>> tovább >>>
Van-e jó hatalom? Nincs. A jó hatalom észrevehetetlen, mint a szabadság. Láthatatlan, tapinthatatlan, íze, szaga nincs. A mindenkori hatalom hatásosan csoportosított bőbeszédűséggel fertőzi a világot."Addig sem szakad az egyház!"
Szabó János
Magyarázkodással ravaszkodik. Becsapja a polgárt. Retorika és Manipuláció. A morál, mint beszédmód, émelyít. A morál nem a szavakkal. A cselekvéssel kezdődik és végződik. A hatalmon lévő ideológiák kedvezményezettjei, vagy kedvezményben, díjazásban részesülő művészei tehetnek-e arról, hogy megkülönböztetett figyelemben részesülnek?
>>> tovább >>>
>>> tovább >>>
A régi szép időkben megegyeztem egy Művelődési Ház népművelőjével, hogy mikor és melyik előadást tartsam meg. Az Országos Rendező Iroda által kiadott Működési Engedély alapján engedélyezett tiszteletdíjamról is megállapodtunk. Ezek után a népművelő egy négylapos műsorengedélyezéssel elindította a szabadság lavináját.
>>> tovább >>>
A magyar zsoltárköltészet költészetünk talán legtisztább formanyelve. Az Ige hosszú utat tesz meg, míg szívébe zárja a hallgató s amíg az ő ajkáról is felzeng a szó. A gondolat versformává fejlődve évezredek tapasztalatait közvetíti és a költői nyelv metaforáival segíti a cselekvő embert. Tanítva irányítja a jobb élet felé, szellemi és fizikai önvédelemre serkenti."Egy nemzet kultúráját nem az határozza meg, hogy ki az operaház igazgatója, hanem az, ki a falusi tanító" (Kodály Zoltán)
>>> tovább >>>
A tanítók emlékére
Minden mesterségnél fontosabb mesterség a tanító mestersége. A magyar népet a tanítók mentették meg, mert a legkritikusabb helyzetek idejére a tudás időzített aknamezőjét helyezték el az állampolgárok szívében, eszében. Az anyakönyvek, levéltárak, krónikák rejtik a múlt titkait. Közismert történelmi leírásokból tudjuk, hogy a templom mellett az iskola volt a legfontosabb, amit féltve őrzött minden község. Nem egy település erején felül tartott tanítót, épített iskolát, vezetett tanítóképzőt, csakhogy megtanuljanak gyermekeik írni, olvasni, számolni és a Szentírást olvasni.
>>> tovább >>>
Népünk a négy évszakkal megáldott föld lakói között él. Ez az a közös idő, amiről sokszor megfeledkezünk. A hagyományok, szokások, ünnepek, ruházkodás, építészet, a közösségi élet minden formája más, mint a tőlünk északabbra, délebbre élőknél. Azok a népek, akik erre jártak, hagyományaikban máig őrzik azokat a növényeket, amelyek csak felénk honosak. Például a kelták fanaptárában találunk olyan fát, amelyik mai hazájuk területén nem ismeretes.
>>> tovább >>>
Mit csináltam én? Történt általam valami?"Lakjátok meg a hazát, mert ellakják előletek!"
Ratkó József
Válaszolni akarok ezekre a kérdésekre, mert egy ember, ha nem büszkélkedhet életének első negyedszázada után elsőszülöttével, megszakítja azt az időfolyamot, amellyel Isten ajándékozta meg, hogy megérthesse a múltat és a művelődést. A Jelent, amely a munka és a Jövőt, ahol a Remény ígéri a megváltást. A régi emberek között élt apánk apja és kortársai, akik apáik figyelmeztetése ellenére, vagy épp azért lettek éppen olyanok, mint lettek olyanná, amilyenné.
>>> tovább >>>
Az évezredes bölcsesség hiteti, hogy az év januárban kezdődik.
Az én képzeletem az újév első napjairól, az első három napsütéses nap, amely március hónap közepén van. Pogány szertartás ez. Évre év jön és a téli, farsangos, óévet búcsúztató és telet temető mulatságai meg sem érintenek. Halk, félrehúzódó, csöndes magányban szemlélem az embereket. Amikor Tél úr ellibenti utolsó ködfüggönyeit a város és a faluszéli apró házak kertjei fölül és az árkok bokrai könnycseppekkel takargatják az ébredő rügyeket, a szívem hevesebben dobban, fejem fölvetem, mint az abrakot érző ló és arcom belepirul. Mozdulhatok új tavasz elé. Vár a tágas tér. A szabadság lehelete simogat. A szél még szégyenlősen felhőket tologat az égen, de a hajnalcsillag másként ragyog az ég résein át. Eljött az én időm, a velem egyet gondolók ideje.
>>> tovább >>>
Az Úr békessége és kegyelme legyen otthonaitokban!
A kérdés: ha eddig csináltam valamit, ugyan mit szeretnék mégis elérni zeneszerzőként, előadóművészként? Tervezett programomat egyedül nem tudom elvégezni, mert egy elfelejtett műfajt kell újraéleszteni. Műfajomat, műfajunkat a szórakoztatóipar elvetette /helyesen/, a komolyzene kevésnek tartotta /nem is baj, mert ez a műfaj nem ünnepi műfaj/, a népzene művelői a műdalok tárházába tartozónak tekintette /ami igaz is/."Isten hatalmas leckét adott fel számunkra, mikor arra szorított bennünket pedagógiájával: tanuljuk megismerni, számba venni, tisztelni és osztályostársnak életünkbe belekalkulálni Én-ünkön túl a másik felet."
Karácsony Sándor
>>> tovább >>>
A költőhöz az első utam Buda Ferenctől vitt. Ő mondta, hogy keressem meg, érdemes. Az Ébresszen aranysíp című Buda kötet után voltunk. Stoppal utaztam. Nyíregyházára. A Luther-háztól, a kórház előtt végiggyalogolva jutottam ki a város szélére. Nagykállóban megtudtam, hogy a Kelet-Magyarország szerkesztőségében van, benn a városban. Szinte futva mentem Kálló szélére. Hamar felvett valami, de amikor szálltam ki, hosszabbat léptem, és a nadrágom ülepén a varrás teljesen szétbomlott. A pulóverem levetettem, a derekamra kötöttem, hogy hátul, kötényszerűen eltakarja kivillanó alsó fertályomat.
>>> tovább >>>
Szegedi vagyok. Budapestivé soha nem tudtam válni. Nem is tudom igazán, hogy mit jelent pestinek lenni. Mit jelent arról beszélni, hogy a Duna és a Gellért hegy. Nem tudnék Budapestről úgy beszélni, ahogy Déry Tibor Kispestről, a szabadkai születésű Kosztolányi az Üllői útról, vagy a nyíregyházi Krúdy Gyula Óbudáról. Mint mondtam, szegedi vagyok, nem is akármilyen, mert minden eredményem alapjait Szegeden kaptam. Szegednek köszönhetem, hogy tudom mi a különbség két városrész között. Tudom miért fontos tudni a másik ember gondjairól, örömeiről. Szegednek köszönhetem, hogy el sem tudnék egy települést úgy képzelni, hogy ne lenne benne folyó, emiatt egy nélkülözhetetlen túlsó part.
>>> tovább >>>