A magyar lélek

I.

Ha megkérdeznének tíz magyar embert, hogy miben áll a magyarságuk, tízen tízféleképpen válaszolhatnának. Ha megkérdeznék ugyanezt a tíz embert, mi jellemzi a németet, a franciát, az angolt, talán pontatlan válaszokat adnának, de a válaszok nem volnának annyira eltérőek, mint az előbbi esetben. Ha tíz németet a németsége, tíz franciát a franciasága, tíz angolt az angolsága felől kérdeznének meg, sokkal jellemzőbben és jóval egyöntetűbben válaszolnának nálunknál.

Öreg hiba ez. Később ugyan látni fogjuk, hogy ebben a nagy tétovaságban is rejtezik jókora adag magyarság, s jellegzetesen magyar dolog nem lenni vele tisztában, mi az, hogy “magyar”. Mégsem jó ilyen fontos és lényeges dolog felől még mindig, továbbra is bizonytalanságban maradnunk. Nem azért, mert az ellenkezője napjainkban fölöttébb divatozik; múló valami a divat, nem érdemes nagyon kapni rajta. Nem is azért, mintha az, aki magyar, sötétben és könyv nélkül is jobban ne tudna magyar módra viselkedni, mint akárki más, aki kótából tanulna. Hanem azért jó tisztában lennünk vele, hogy mi a “magyar”, mert ha tudjuk, hogy mi is hát voltaképpen, nem lehet többé bennünket hamisítványokkal és bolondításokkal falnak állítani. Úgy látszik, minden jel azt mutatja, eljött a tudatosulás ideje erre vonatkozólag. Akárcsak az egyén életében szokott történni: ösztönös megnyilvánulásokról meg kell tudniok például a serdülésen túljutott ifjaknak, hányadán vannak vele. Ettől kezdve katasztrófa lenne, ha még mindig nem lenne világos előttük sok minden, amiről korábban jobb volt, ha mit sem sejtettek boldog gyermekfővel.

II.

Itt az ideje, hogy megtudjuk végre, mit jelent “magyar”-nak lenni. Nemcsak úgy van itt az ideje, hogy jó lesz egyszer már erről is értesülnünk, úgy is itt van az ideje, hogy egyre rosszabb csak általánosságokat tudnunk róla.

1. Aki nincs tisztában maga felől és maga körül az élet folyásával, azt nagyon könnyű aprópénzzel fizetni ki. Az, hogy mi “magyar”, olyan híg, meghatározhatatlan, ködszerű, bizonytalan, semmibe vesző, eltorzított fogalom, hogy mindenki azt állíthatja róla, amit kedve tart, és annyit hitet el belőle, amennyit akar. Legutóbb például nemcsak megjelent, de sikert is aratott egy komoly, filozofáló kedvű könyv, amely azt állapította meg a magyarról, hogy az “bujdosó” a némethez hasonlítva, a német ugyanis “vándor”. Még egyszer ismétlem: a könyv jó szándékú, magyar nyelven írt, értékes tartalmú mű. De csak azért láthatott napvilágot s nyerhette meg sokak tetszését, mert Csáky szalmája ez a fogalom, hogy “magyar”. Nincs pontos meghatározása, hiszen fogalmi jegyei sincsenek hitet érdemlő módon és elegendő mértékben összegyűjtve.

2. Az is veszedelem a “magyar”-ság ügyében, hogy amennyire nincsenek pontos és megbízható fogalmi jegyei, éppolyan gazdag áradással dőlnek belőle a hozzávetőleges, hajánál fogva előrángatott, kényre-kedvre garázdálkodó “különös ismertetőjegyek”. Minden jó emberi tulajdonság “magyar” erény, ha jókedvünk van, viszont minden általános emberi gyöngeség “magyar” bűn, ha a rossz óránk éppen reánk jött. Milyen nagy szemeket meresztene egy-egy műkedvelő lélekkutató, ha valaki komolyan felszólítaná, adjon számot róla, honnan tudja, hogy a “magyar” csakugyan az, vagy olyan, mint állította.

3. Gyönge oldaluk a “magyar”-ság állandó jelzőinek az elavultságuk, divatból kiment voltuk is. A legtöbb vélekedést örököltük, de még a komolyabb meghatározási kísérletek is meglehetősen múlt századbeli eljárásmódok nyomán jutottak némi eredményre. Akár azt vitatom ugyanis, hogy a magyar ember alacsony termetű, sötét hajú stb., stb., akár azt, hogy ezer esztendő alatt a népek országútjának mentén annyira összekeveredtünk, hogy Ázsiából jött magyaroknak hamisítatlan utódai már el sem képzelhetők, senki nem vetheti szemünkre, hogy nem mondtunk igazat, vagy tudományelleneset állítottunk. Azt viszont mondhatják, hogy nem mozogtunk a ma színvonalán, s nem használtunk fel minden módot és eszközt az igazság kiderítésére, ami most inkább rendelkezésünkre állhatott volna, mint évtizedekkel ezelőtt, amikorról ezek az “igazságok” keltezettek.

4. Vannak aztán a “magyar”-ság állandó jelzői között olyanok is, amelyek nem avult, tehát féligazságokat, hanem megállapítható tévedéseket, tehát áligazságokat tartalmaznak. Például hadd említsem a magyar zeneelméletből ismert, úgynevezett magyar skálákat. Ezekről Bartók Béla sok ezer összegyűjtött magyar parasztdal ismeretével állapította meg, hogy egyetlenegy eredeti dallamnak sem alapjai, tehát bajosan “magyar”-ok. Úgy magyarok, ahogy az a tizenöt-húsz tősgyökeres népi nótának vélt dal, amelyekről szintén kiderült, hogy a “nép” legnagyobb részében nem is ismeri, kisebb percentjükben énekli őket talán, de eredeti dallamaitól elütő, idegen kölcsönzés valamennyi. (Ilyenekről van pedig szó, mint Szeretnék szántani, Kerek ez a zsemlye, Meg ne mondja, komámasszony stb.)

5. Végére hagytam a “pancsolt” tokaji bort, amellyel egy időben el voltak árasztva a külföldi piacok, s amely miatt olyan nehéz volt visszaszerezni ennek a márkának a becsületét. Nemcsak tévedések akadnak a “magyar”-ság jelenleg közkeletű fogalmi jegyei között, hanem kimondott hazugságok is. A magyar tárgyú filmek is, az idegenforgalom is újabban egész kis kuriózum álmagyar világot építettek például közénk “jóízű” hejehujázásból, úri murikból, népi táncokból, gajdokból, rokolyákból, gatyákból és háziszőttesekből, s ez a világ a valóságban vagy egyáltalán nincs, vagy nem ilyen. De a köztudatban is él ehhez hasonló hazugság elegendő számban. Mekkora ellentmondás lehet például csak két állításban is, ha egymás mellé tesszük. A magyar ember egyenes jellem, nem szereti a titkolózást. A magyar harci modor egyik legjellemzőbb fortélya a színlelt megfutamodás. Nyilvánvaló, hogy az igazság valahol a mélyen ott rejtőzik, hiszen egyik tételről sem merném ideírni, hogy hazudik. A megfogalmazásban mégis hiba lehet, mert különben nem szaladna úgy egyik a másiknak, mint jelen formájában mind a kettő.

Az igazság világában kártevő, oda nem illő elem mind az ötfajta: a hazugság, a tévedés is, az elavultság is, a dilettantizmus is, a felületes hanyagság és hebehurgyaság is! Nem jó ezekkel egy fedél alatt lakni. Tartsunk nagytakarítást közöttük, mégpedig haladéktalanul!